CSODÁS TAVASZ CIPRUSON

CSODÁS TAVASZ CIPRUSON

249 800 Ft-tól

Ezen a szigeten született Aphrodité, a szépség és a szerelem istennője, de már Jézus előtt 10 000 évvel is lakott volt. Megannyi kultúra nyoma maradt az utókorra. A mindennapokban is tapinthatóan jelen van a görög, és török, a keresztény és muzulmán hatások keveréke. Városaiban megtalálhatók az elegáns butikok mellett a keleti hangulatot idéző bazárok nagy választéka.

  

1. nap: Budapest - Larnaca - Ayia Napa

Indulás Budapestről, közvetlen menetrendszerű repülőjárattal Ciprus szigetére. Érkezés után városnézés Larnaca-ban. A város fő nevezetessége a látványos Szt. Lázár-templom. A legenda szerint Lázár, miután Jézus feltámasztotta, Ciprus szigetére hajózott, püspökké választották és itt is temették el. A templom és a Szt. Lázár ereklyék megtekintése után szabadidő, majd transzfer Ayia Napa -ban található szállodánkba.

Ayia Napa Ciprus keleti részén fekvő népszerű üdülőváros. Nevét az egykor Ayia Napa központjában álló kolosotorról kapta. Az “Ayia” görög szó magyarul szentet jelent, míg a Napa jelentése erdős völgy.  Ayia Napa Cape Greco közelében fekszik Ciprus keleti részén, délre Famagustától és az úgynevezett “vörös falvak” közé tartozik. Nevét ezek a települések a vörös földről kapták, ami beborítja ezt a területet. Ayia Napa egy igazi multikulturális üdülőváros, ami leginkább a brit, skandináv, görög, német, svájci, izraeli turisták körében kedvelt. Az évek leforgása alatt a város egy apró kis halászfaluból nőtte ki magát egy népszerű, nemzetközi üdülőhellyé.

2. nap: Nicosia -Lefkara

Kirándulás Nicosiába, Európa utolsó kettéosztott fővárosába. Városnézés keretén belül megtekintjük: velencei városfalak, Famagusta-kapu, Érseki Palota, Szt. János-katedrális stb. Majd busszal átmegyünk a törökök lakta Észak-Nicosiába. Ismerkedés az óvárossal, látogatás a Selimiye-mecsetben, az egykori Szent Zsófia Székesegyházban. Délután szabadidő a Laiki Yitonia negyedben. A festői stílusban restaurált házak az árusokkal, kézműves üzletekkel, éttermekkel az évszázadokkal ezelőtti Nicosiába vezetik a látogatókat. Délután visszautazás a szállodába, útközben pihenő Lefkara faluban. A hangulatos hegyi falu lakói évszázadok óta hímzéssel foglalkoznak.

3. nap: Kurion, Aphrodité szülőhelye - Paphos

Délelőtt a több mint 3000 éves ókori város, Kurion maradványaitlátogatjuk meg, mely Ciprus egyik leglátványosabb ókori emléke. Ezután Városnézés Paphos-ban: királysírok a Krisztus előtti III. századból, Szt. Pál oszlop, ásatási terület a csodálatos mozaikokkal. A kikötőben töltött szabadidő után visszaindulás a hotelbe, útközben pihenő az Aphrodité sziklacsoportnál. 


4. nap: Észak-Ciprus
(Famagusta, Bellapais, Kyrenia, Szt. Hilarion vára)

Ezen a napon Ciprus északi részét fedezzük fel. Délelőtt ismerkedésFamagustával: velencei városfalak, Othello-torony, a gótikus francia katedrálisokra emlékeztető Lala Mustafa Pasa-mecset. Tovább a Pentadaktilosz-hegységen keresztül Bellapaisba. E falucska egy gyönyörű fekvésű hegyoldalban található. Látogatás az egykori premontrei-kolostor gótikus épületegyüttesében. A következő állomásunk Kyrenia, amely városka bűbájos kikötője és a mellett álló erőd mindenkit elbűvöl látványával. Végül autóbusszal felmegyünk 700 méteres magasságba, lélegzetelállító fekvésű Szt. Hilarion várába.


5. nap: Szabadnap, pihenés

Reggeli a szállodában. Szabadnap: pihenés, tengerpart, fürdőzés. Vacsora a szállodában.


6. nap: Larnaca - Budapest

Reggeli után transzfer a larnacai reptérre, és megannyi élménnyel gazdagodva hazarepülünk Budapestre.

Utazás

Utazás Larnaca-ba  repülőgéppel, a Wizzair közvetlen  járatával.

A repülőtérről autóbuszokkal folytatjuk utunkat a szálláshelyünkre.

Hazautazás Budapestre szintén közvetlen járattal.


menetrendje:


2025.04.09
Budapest - Larnaca  (06.10 - 10.05)

2025.04.14
Larnaca -  Budapest (10.40 -  12.50)

Szállás

Part közeli , kíváló értékelésű

négy csillagos szálloda:


Napa Mermaid Hotel & Suites ****
www.napamermaidhotel.com

A Napa Mermaid Hotel & Suites szálláshelye ínyenc ételekkel és a Földközi-tengerre nyíló kilátással rendelkező butik szobákkal várja vendégeit a Grecian strandtól 100 méterre. A szálláshelyen 2 medence, pezsgőfürdővel ellátott egészségközpont gondoskodik a kellemes pihenésről.


A 2 étteremből és bárból lenyűgöző kilátás nyílik a tengerre, és különféle helyi és nemzetközi ételeket szolgálnak fel. A modern szálláshelyen wellnessközpont és padelpálya is a vendégek rendelkezésére áll. 


Ellátás

Félpanziós

Időpontok

2025. április 09. - 14.


Részvételi díj tartalmazza:
    Utazás repülőgéppel, és
    modern autóbuszokkal
    Félpanziós ellátás
    5 éjszaka elhelyezés 2 ágyas
    szobákban, 4 csillagos
    szállodában
    max 10 kg-os feladott poggy.:

Kötelezően fizetendő:
    Baleset-, betegség- és
    poggyászbiztosítás

    hozzájárulás: 640 ft / fő / nap
    Nemzetközi reptéri illeték:
    39.700 Ft/fő

    helyben fizetendő
    részvételi díj: 130 EUR

Extra fizetendő:
    Egyágyas felár: 12.300 Ft/éj
    (vagy társítás)
  
  Stornóbiztosítás (3,5 %)

Elkötelező jellegű foglalás
Kapcsolatfelvételi adatok
Utazás adatai

Írja be a karaktereket amit a dobozban lát.
A spammer programok miatt van erre szükség.
Üzenetét az ch@city-holiday.hu e-mail címre továbbítjuk.